A TERMÉSZET VILÁGA

A vietnami Dalat(Da Lat)-tól kb. 50 km távolságra található a 90 méter magas Pongour- vízesés, az ország  egyik leglátványosabb zuhataga.

Kevés menyétfélét vadásztak annyira prémjéért, mint a cobolyt, amely egyes vidékeken védett. Bundája színe  barna (különféle árnyalatai), világosbarna torokfolttal. A többi fajhoz képest hosszabb a lába, bozontosabb a farka, és éles karmai részben visszahúzhatók. A talajon gyors és mozgékony coboly jól mászik, de ezt ritkán teszi. Kis állatokat és gyümölcsöket fogyaszt. Rejtekhelyül elhagyott üreget foglal el. Különféle ideiglenes fészkei vannak. Főleg éjszaka vadászik, akár 10-15 km-t is képes megtenni miközben zsákmány után kutat.

Mianmar (Burma) nyugati Shan tartományában, a Shan-fennsíkon az Inle-tó, más néven a Nyaunagshwe sekély vizei jelentik az innsha nép otthonát. A cölöpökre támaszkodó zsúpfedeles házakban élő nép egyedi módszert fejlesztett ki, hogy a tó sekély (1,5 méter mély) vizéből nyerje mindennapi élelmét A konyhakerti növények számára egyfajta úszó kerteket építettek, melyeket bambuszrudakkal a tó fenekéhez rögzítettek, és kerítésekkel választják el egymástól, ha túl közel vannak. A kertépítők árujukat sajátos módon kínálják, egy egész kertet húznak hajóik után, és a vevők igényeinek megfelelően kisebb- nagyobb darabokat vágnak le róla a napi útjuk során.

Egyes innshák nem vízi kertészek, hanem halászok, és híresek arról a stílusról, ahogy a csónakot hajtják. A hajó farában állva, fél lábbal eveznek, így kezük szabadon maradhat. A halakat kúpos, fából vagy bambuszból készült varsákkal fogják. A csapdát a lábukkal vetik a vízbe, és amikor a hal beleütközik, egy rúddal emeli ki a hálót. Ezt a rudat arra is használják, hogy ezzel zavarják a halakat a hálóba.

Ez a meglehetősen szokatlan nevet viselő cserje 2,5 méter magasságra is megnő. Gyakran a nagy ívben meghajló ágait rácsokra, kerítésekre futtatják fel. Dél-Amerika nyugati részéről származik. A hűvös éjszakákra nem nagyon érzékeny, ezért dézsába ültetve nyáron nálunk is kint lehet a szabadba. Nagyon gyorsan nő, és már az első évben virágzik. Virágai 10-20 cm hosszú, tömött bugákban fejlődnek. Amikor kinyílik sárga, elvirágzóban pedig  csaknem vörös.

Míg a tojók és a fiatal hímek kis csapatokban vándorolnak az erdőben gyümölcsök, fiatal hajtások és rovarok után kutatva, addig a hímek idejük jó részét lugas építéssel töltik.

A madár hossza 28-32 centiméter és testtömege 150 gramm. A hím kékesfekete tollazatú, a tojónak sötétbarna hátrésze és világosabb barna, foltos mellrésze van.A hímek egymás közelében egy kis tisztást kotornak az esőerdő alján, aztán elkezdik építeni a lugast a tojók elcsábítására , amelyet aztán kék színű tárgyakkal, tollakkal díszítenek fel. Bármit felhalmoznak csak kék legyen. Sőt, csőrükkel szétzúzzák a kék bogyókat is, és azok levével a "falakat" is kifesti. Az arra járó tojókat sziszegő, csicsergő hangokkal csalogatják, miközben egy fényes tárgyat tartanak a csőrükben. Ezt a lugast fészeknek nem használják.Fészküket gallyakból, száraz levelekből ágvillákba építik.

A nemek eltérő színűek.

Amerika trópusairól származik. Bokor vagy fa termetű növény, fái elérhetik a 10 méter magasságot. A gyümölcsök gömbölyűek vagy oválisak, átmérőjük 1-2 cm. Csoportosan fejlődnek, héjuk piros vagy rózsaszínű. Édes, savanykás húsát frissen eszik vagy zselét készítenek belőle. Tengerpartok, trópusi alföldek növénye. (Spanyolok uva de la playa, uva de mar-nak nevezik.)

Indiai származású, cserje termetű növény. A 2-3 méteres bokrokon egész évben nyílnak a virágok. A termések gömbölyűek vagy oválisak, 1,5-2 cm nagyok. Ha teljesen megérnek, akkor  a héjuk fekete színű. Savanyú húsából zselét, italokat és befőtteket készítenek.

A sivatagos tájakon kis csapokban rovarokat gyűjtenek a talajon. A csoport egy domináns párból, valamint alárendelt hímekből és tojókból áll. Kupola alakú fészkeiket fűből építik a földre. Nyugat és Belső -Ausztráliában élnek.

Vörös-zöld tollruhájukkal a papagájokra emlékeztetnek. A szántók és nyílt erdőségek lakói. A költés idején párokban, máskor kis csapatokban élnek. Fűmagvakkal, esetenként rovarokkal táplálkoznak. Hosszúk kb. 11 cm. Kerek fészküknek rendszerint egy odúba rejtik el. Hazájuk Új- Kaledóniában van.

Ennek a futónövénynek Nyugat-Ausztrália az őshazája. Fekete-sárga virágai teszik különlegessé. Leginkább kerítésekre futtatják vagy lugast formálnak belőle. Nagyon gyorsan nő. A napos, meleg helyet kedveli, augusztustól decemberig virágzik. A fagyra különösen érzékeny.

 Az Arany –szikla egyike a világ felfoghatatlan természeti rejtélyeinek – egy szirt szélén egyensúlyozó hatalmas, csillogó gránittömb. Kin-pun település (Mianmar/Burma) területén található látványosság megközelítése nem kis túra – a közeli Kyaikto városból, csaknem a tengerszintről egy dzsungelösvényen öt óra alatt lehet feljutni 1200 méter magasságba. A masszív, aranyozott vándorkő látványa a csupasz szirt peremén bőséges kárpótlást nyújt – ezt nevezik csodának. A fiatal fiúk gyakran meglökdösik, így láthatjuk, milyen könnyen megmozdul, és milyen pontosan egyensúlyban van. Nehéz megmagyarázni, mitől marad meg a szikla a szakadék peremén, alig ér az alatta levő kőhöz. Talán az egyedüli oka, hogy nem zúdul alá a völgybe, hogy a tetején található az 5,5 méter magas Kaik-tiyo-pagoda szentélye. A kegyhely állítólag Buddha egyetlen hajszálát őrzi, és ez tartja a szikla rejtélyes egyensúlyát.

A  fűszer kurkuma ( curcuma longa) Dél-Ázsiában honos fűszernövény a gyömbérfélék családjának tagja. Szárölelő, hosszúkás, csúcsban végződő levelei vannak. A levél színe és fonákja egyaránt sima és fényes, a levélerek párhuzamosan futnak rajta. Morzsolva fűszeres illatot áraszt. A növény méteres levélnyeleinek tövéből fejlődik a virágfüzér. A virág kb.50 cm-es szár csúcsán nyílik. A fellevelek közül fokozatosan válnak láthatóvá a sárga virágok. Trópusi és szubtrópusi vidékeken termesztik, különösen Indiában, Kínában és Indonéziában. Az évelő növény gyökerét használjuk fel. Magát a fűszert, a sárga színű gyökértörzsből nyerik, amit méregmentes sárga festékanyaga (kurkumin) miatt "indiai sáfránynak" is neveznek. Élénk sárgás színű, kesernyés-aromás pora a currypor egyik legfontosabb eleme.  Ha mértékkel használják, kellemes narancsra és gyömbérre emlékeztető ízt kap az étel; töményen csípős és keserű az íze. A növény fiatal hajtásait és virágát zöldségként is fogyasztják.

Színének köszönhetően gyakran használják a jóval drágább sáfrány helyettesítésére, ez azonban helytelen, mert ízanyaga meg sem közelíti a sáfrányét.

Étkezési felhasználásán túl a kurkuma fontos gyógynövénynek is számít a dél-ázsiai térségben. Levélpépjét kelésekre kenik, a gyöktörzs kivonatával az epilepsziát kezelik, és gyulladáscsökkentésre is használják.

A sziklamászók szerint Európa egyik legcsodálatosabb több csúccsal rendelkező sziklaegyüttese. Gaston Rébuffat francia alpinista így vélekedett róla: „Ez a hegyes szikla egy kő emlékmű, melyet a föld és az idő adtak az emberiségnek, egy különleges égbe törő szobor…” Elsőként, 1913. június 27-én egy olasz hegymászó, Angelo Dibona, és német társa, Guido Mayer mászta meg a csúcsot, mely a nevét az előbbiről kapta.A szikla déli oldala csaknem függőleges, az északi fele kissé lankásabb.

Sárga alapszínűknek és rövid, elvékonyodó, felálló, borzas üstöküknek köszönhetően más fajokkal nem téveszthetők össze. Bóbitájuk miatt fejük nagynak tűnik. Nedves területek, így az időszakosan elárasztott erdők, mocsárerdők, folyó menti ligeterdők ritka madarai.Felszakítják a fában élő hangyák vékony, papírszerű fészkeit, de nem bántják a termeszek építményeit. Hangos, gyakran ismétlődő ”viah” kiáltásaikat kórusban hallatják. Emellett gyakran felhangzik négyszer ismételt „puir” szavuk is, melynek első két tagja rövidebb és mélyebb hangzású. Dél- Amerika a hazájuk. Hangyákkal, gyümölcsökkel táplálkoznak.

A világ második legnagyobb forró tava (Új - Zélandon van a legnagyobb) a dominikai Morne Trois Pitons  Nemzeti Park közepén található. Egy 1875-ös mérés a víz hőmérsékletét a szélek közelében 82-91,5ºC- ban állapította meg. Később egy gejzír alakult ki a közepén és a vízszint csökkent. A mélység akkor több mint 59 méter volt. A tó forrása 1988-ban megszűnt és a szintje tovább csökkent, de később megint visszatért az eredeti állapotra. A Forró-tó nem vulkáni krátertó, hanem úgy vélik, hogy egy fumarolát( kürtő, amelyen vulkánikus gázok szabadulnak ki) árasztott el az eső és a patakok vize. A Forró-tó bugyborékoló kékesszürke vize sokszor gőzfelhőkbe burkólózik.

A tóhoz vezető hosszú és fárasztó túra átszeli a Sivárság- völgyét, amelynek bizarr tájképét  kevés növényzet, élénk színű  hévforrások és a fumarolákból előtörő kénes gőzök felhői alkotják.

Cifra pehelyrécék  pompás tollazatú, 55 cm nagyságú, zömök testű, tömött tollruhájú bukórécék.A megjelenésük nálunk nagyon ritka, hiszen az északi Jeges-tenger partjáról csak elvétve húzódnak le hazánkig.  Egyébként Eurázsia és Alaszka északi partvidékein, Kanadában mindenütt élnek.Puhatestűekkel, rákokkal táplálkoznak. Fészküket üregekbe készítik, és tollaikkal bélelik ki.

Ez a szép díszfa akár 25 méter magasra is megnő. Vadon az időszakos trópusi esők övében él, és ott rendkívül gazdagon virágzik lombtalan állapotában. A virágai kb. 10 cm nagyságúak, hajtásvégi bugákban fejlődnek. Színük sárga vagy rózsaszín.

Kemény, nehéz, nagyon tartós, szürkésbarna fájából nagy értékű bútorok készülnek.

Balzsamuborka egyéves, egylaki, lágy, csavarodó szárú kúszónövény. Legfeljebb 4 m hosszú szára 5 szögletű, hosszbarázdás, és egyszerű kacsokat fejleszt.Termése csüngő, hosszú kocsányú kabak, vastag bordákkal, ráncokkal és szemölcsökkel. A terméseket éretlen, zöld állapotban takarítják be, megérve héjuk élénksárga vagy narancsszínű. Alakja és mérete nagyon sokféle: hengeres, orsó alakú vagy elliptikus.

A fogyasztásra legalkalmasabb az éretlen termés, melynek húsa halványzöld és nagyon keserű ízű. A keserű magok fehéres, szivacsos-száraz, ízetlen bélben helyezkednek el; éretten vöröses színűek és édes magköpennyel borítottak.

A keserű, vasban és vitaminokban gazdag termése Ázsiában gyakori és kedvelt zöldség. Éretlenül betakarítva órákig sós vízben áztatják, így elveszti keserű ízét. Ezután  párolva vagy főzve fogyasztják. A fiatal terméseket savanyúságnak teszik el vagy befőzik. A fiatal levelek, hajtások és virágok puhítva ízletes, fűszeres zöldségként fogyasztható. A növény nedve nyersen mérgező, ízületi gyulladás, reuma, asztma, bőrbetegséget és cukorbetegség kezelésére használják. Ázsia trópusairól származik, a meleg klímájú területeken világszerte termesztik, elsősorban Dél- és Délkelet-Ázsiában, Kínában és a karib-tengeri szigeteken.

A mangosztánt az egyik legfinomabb gyümölcsöknek tartják, az „istenek gyümölcse”-ként is emlegetik. Viktória királynő amikor megkóstolta annyira kitűnőnek találta az ízét, hogy jutalmat ígért annak, aki ép állapotban elhozza Angliába.

Édes, lédús és frissítő hatású.Külseje ellenére a mangosztán érzékeny, sérülékeny, 2-5 napig tatható el. A gyümölcs teljes súlyának csupán a negyedét teszi csak ki az ehető rész. Ha kissé erősebben megnyomjuk az „egyenlítő” mentén, akkor ketté válik, és a nem ehető bíborvörös hártya alatt feltárul a gyöngyfehér gyümölcshús, amely 5—7 rekeszre oszlik. Ezek úgy válnak el egymástól, mint a mandarin gerezdjei.A belsejében 2-3 keserű mag bújik meg.

Hatalmas ormótlan csőrük anyaga belül üreges és könnyű, ezért a látszat ellenére nem vesztik el egyensúlyukat mozgás közben. Feltűnő, hullámzó röptükben szárnycsapások és siklások váltakoznak.Erdőségek, irtások, kókusz –és más pálmaültetvények lakói. Az ágak között ugrándozva főként gyümölcsöt és rovarokat, néha kisebb állatokat, tojásokat, fiókákat esznek. Zsákmányukat csőrük hegyével fogják meg, majd fejüket hátravetve, rojtos nyelvük segítségével juttatják a torkukba. Mély, szabálytalan, károgó hangjuk van. A fészküket fák odvaiba rakják. Élőhelyük Venezuelától délre, Brazílián keresztül Argentína északnyugati része.

A lampionliliom( sandersonia aurantiaca) Dél-Afrikából származik, de jól viseli a nyugat-európai telek téli hőmérsékletét is. Ám itt több gondoskodást igényel. Félig kúszónövény, 60-80 cm magasra nő meg. Hosszú, vékony szárukon függnek a virágok, amelyek a kínai lampionra hasonlítanak.

A madárszembokor őshazája Dél-Afrika keleti része. Leginkább az érdekes termése miatt termesztik. Ezek a dúsan ágas cserjék legfeljebb 3 méter magasságot érik el.

Sárga virágai 2 cm nagyságúak, magánosan vagy ritkán kettesével nyílnak a rövid oldalhajtásokon, többé-kevésbé bókolók. A termés érésekor a vacok húsosan megvastagodik, tövén a megnagyobbodott, 2cm hosszú, hátratört csészelevelek láthatók, peremén pedig a porzók megvastagodott maradványai. Felszínén 5-6, csaknem gömbölyű kb. 1 cm –es csonthéjas termés sorakozik, amely ha teljesen megérik fekete színű.

A kígyógyümölcs a szalakkapálma termése. Nevezik kígyószilvának, sárkányszemnek is. Nevét a „kígyópikkelyekkel” borított barnás héjának köszönheti.

Ha lehántjuk róla a héjat, 3 gerezdet találunk, egy nagyobbat és 2 kisebbet, mindegyik egy-egy magot tartalmaz. A gyümölcsvelő íze savanykás, kicsit az ananászéra hasonlít. Állaga a cseresznyéhez hasonló. Célszerű hamar elfogyasztani, mert húsa gyorsan kiszárad. Sokan állítják, hogy nagyon jó szomjoltó gyümölcs.

A hárpia a sasok közül a legnagyobb és legerősebb. Méltán nyerte el a világ legfélelmetesebb ragadozó madara titulust, hisz képes majmokat és lajhárokat elragadni, majd minden nehézség nélkül a magasba emelkedni terhével.