Szétterülő, felemelkedő vagy kúszó szárú, örökzöld félcserje. Fehér, halvány rózsaszínű, harang alakú, 5-8 mm hosszú virágainak pártacimpái kihegyesedők. A pirosra érő, ehető bogyó 5-10mm átmérőjű.
Európa nagy részén megtalálható. Hazánk ritka, védett növénye. Élőhelyei: fenyérek, lápok, nyílt fenyvesek, törpecserjések.
Kis csoportokban fejlődő növény. Magányosan nyíló virágai nagyok, 40- 80mm átmérőjűek. A virágtakaró 5 csészelevélből és 10-12 tojásdad, fényes sziromból áll. A porzók száma sok. A virágot gallérszerű fellevelek övezik.Nyugat-Európában nagy számban fordul elő, hazánkban viszont ritka, védett növénynek számít.
A dél-afrikai Modjadji cikászairól híres. A modjadji cikászok egyedi faja, az Encephalartos transvenosus itt fordul elő a világon a legnagyobb sűrűségben. A cikász (szágópálma) ősidők óta létező növényfaj, pálmára és páfrányra is emlékeztet: első példányai mintegy 200 millió évvel ezelőtt jelentek meg. A termős fák a magjaikat hatalmas tobozokban érlelik: egynek a súlya a 34 kg-ot is elérheti.
Szórt illetve tőállású levelei élénkzöldek, vese alakúak., fogazottak. Sárga, magányosan vagy párosával nyíló virágainak alsó szirma sötét erezetű. Nyirkos, árnyas, törmelékes helyet kedveli. Májusban- júniusban virágzik.Hazánk védett ritkasága.
Nemcsak a mimóza, hanem valamennyi növény mozog. Ám ez olyan lassan zajlik, hogy általában csak gyorsított filmpergéssel válik láthatóvá. A mimózánál és még néhány más növénynél azonban a mozgásokat szabad szemmel is megfigyelhetjük. Az érintéssel jelet adunk, amely a hőmérséklettől és az inger erősségétől függően vezetődik tovább. A levélcsuklók bizonyos sejtjei erre belső nyomásuk összeomlásával reagálnak, vagyis összezsugorodásuk okozza a mozgást.Kissé fásodó, legfeljebb 1 méter magas félcserje. Ágai tüskések. Virágai aprók, rózsaszínűek vagy halványlilák.A trópusi Amerikából származik.
A magyarul „ csillaggyümölcs” névre hallgató termésről az ember azt hinné, hogy egyenesen a koktélok díszítésére született. Ha szeletekre vágjuk, aranyszínű csillagokká alakul. Ezért is kapta a csillaggyümölcs nevet. Fogyasztják nyersen, gyümölcslének, lekvárnak, zselének elkészítve, sőt sós, fűszeres olajban is. Áttetsző húsa ropogós, lédús, és magas C – vitamin tartalmának köszönhetően enyhén savanykás. Az íze sokak szerint az egresére emlékeztet. A héja is ehető, elég ha megmossuk, és minden élét levágjuk, mert ez keserű. Ha felvágjuk a karambolát, szedjük ki belőle az oldalaiban megbúvó magokat.
Lombhullató erdők, gyümölcsösök, kertek lakói. Egy kiálló ágon, felemelt szárnyakkal lesnek, és onnan libbennek a rovarok után. Fészküket faodúba rakják, mohából, kéregből és gyökérszárakból készítik.Hazánkban őszi, tavaszi átvonulók. Európában, Északnyugat-Afrikában, Délnyugat-Szibériában élnek. A trópusi Afrikában költenek.
.jpg)
Az olajpálma őshazája Nyugat –Afrika. Többnyire óriási ültetvényeken termesztik. Erőteljes törzsű , legfeljebb 30 méter magas fa, kultúrában alacsonyabb. Levele szárnyalt, 7 méter hosszúságot is eléri. A termése túlnyomórészt narancsvörös, töve gyakran sárga, a csúcsán pedig csaknem fekete, hosszúkás-tojásdad, kb. 5 cm hosszú. Egy-egy terméságazat súlya akár 25 kg-ot is elérheti.At olajpálma az egyik legfontosabb nyersanyagok közé tartozik az élelmiszer- és kozmetikai iparban. Terméshúsából pálmaolajat nyernek, nagyrészt margarin előállításához. A magja a pálmamagolajat szolgáltatja, melyet szappankészítésére használnak.
2-3 m magasra növő, gyors kezdeti növekedésű, lombhullató cserje. Sárga virágai májusban nyílnak. Piros termése augusztustól-októberig díszít. Szárazságtűrő növény, napos vagy félárnyékos fekvésbe való. Savanyú, ehető hosszúkás, 5-10 mm hosszú termése korallpiros bogyó, 2 magvú. Iránban és a Közel-Keleten aszalva desszertekbe, rizsételekhez használják fel. Franciaországban vadon nő - ott van magnélküli fajtája is - lekvárt készítenek belőle vagy elteszik ecetben, mint a kapribogyót.Gyógynövény is.. A termés frissítő és anyagcserét fokozó hatású.
A gránátalmafát virágának szépsége és gyümölcsének üdítő íze miatt évezredek óta termesztik. Már az Ószövetség is említi több helyen is. Feltehetően Iránból vagy a Himalája nyugati lankáiról származó növény. A gránátalma lombhullató cserje vagy fa, 3-4 méteresre is megnő. Világosbarna ágai vékonyak. Március elején kezd kizöldülni a bokor: halványzöld keskeny levei üdén csillognak. A virágok általában a nyár derekán jelennek meg a levelek hónaljában vagy a hajtáscsúcson. Eleinte vaskos csészelevelek láthatók, és amint ezek felnyílnak, kibomlanak a kezdetben gyűrött, később kisimuló kárminvörös szirmok. Aranysárga porzók sokasága látható a virág közepén.
Ez a növény Dél-Amerikából származik. Nem sokkal felfedezése után meghódította a trópusi-szubtrópusi világ kertészeit, aztán Európában is sikert aratott.A bimbók rózsaszínűek, a kipattanó virágszirmok püspöklilák és selymes tapintásúak. Az öt nagy szirom közül karomszerűen emelkednek ki a porzószálak. Kecses, finom formája miatt nevezik hercegnővirágnak is.Bársonyos levelei kezdetben fűzöldek, majd sötétedik a színűk, és lehullás előtt narancssárgára, később pedig vörösre színeződnek..Májustól októberig ontja a virágait, és – részleges lombhullató lévén – egyszerre láthatjuk különböző árnyalatú zöld és bíborszínű leveleit.
Ez az Indiában őshonos fa 10 méter magasra nő meg. 3-3 tagú , páfrányszerűen osztott levelei 50 cm nagyra fejlődnek. Fehér virágai füzérvirágzatba tömörülnek.Termései 45 cm-es hüvelyek, felületükön 3-6 borda fut végig. A magja is ehető. Megpörkölve fogyasztják.
Kis vagy közepes termetű madarak. A gébicsfélék alapvetően rovarevők, de vannak akik kiegészítik étrendjüket apró gyíkokkal, kisebb rágcsálókkal is. Sok faj raktárt készít : tövisekre szúrják a zsákmányukat. Nyílt bozótosok lakói.
A pápaszemes gébicsek Afrikában élnek.
Bozótgébics
Karmazsingébicsek hazája Dél-Afrika egyes részei.
Tövisszúró gébics
Zsákmányukat gyakran tövisekre szúrják. Élelemrakrárukról sokszor megfeledkeznek. Eurázsiában költenek. Télen egészen Dél-Afrikáig vonulnak. Hazánk gyakori fészkelői.
A hópárduc Közép-Ázsia hegyvidéki területein honos. A legmagasabban élő macskaféle. Nyáron felhúzódik a 3500–6000 méter körüli fennsíkokra és sziklás magashegyekre, télire 2000 méter környékére költözik le. A felnőtt állatok tömege általában 23–41 kg, de elérheti a 75 kg-ot is. A hasonló fajoktól markánsan megkülönbözteti hosszú farka: ezzel egyensúlyoz a meredek lejtőkön és ha alszik, ezzel védi orrát és száját a rendkívüli hidegtől. Teste 1,2–1,5 méter hosszú, farka körülbelül egy méteres. Rövid lábait a hiúzéhoz hasonló vastag szőrzet borítja, hogy könnyebben járhasson a hóban. Általában alkonyatkor vagy éjszaka indul vadászni. Étrendjébe főként a hegyvidékeken élő juh, szarvasfélék, kecske, valamint vaddisznók tartoznak, de megtámad bármilyen állatot, amit csak el tud ejteni, még akkor is, ha az nagyobb nála. Szükség esetén megeszi a madarakat és a rágcsálókat is. A hópárduc a veszélyeztetett állatok közé tartozik, mivel bundája rendkívül értékes a szőrmepiacon.
A mirtuszfélék(Darwinia) nemzetségébe mintegy 35 faj tartozik, amelyek közül többet ,,hegyi harangként” ismernek. A Darwinia oxylepis Nyugat-Ausztrália déli részén honos, 1,5 méterre nő meg, tűszerű levelei 10mm hosszúak. Elmorzsolva a leveleket eukaliptusz illatúak, illatszerkészítéshez is használták.Kis ágvégi virágai vannak, melyek a feltűnő, harang alakú, piros színű, módosult leveleken belül helyezkednek el. Az első példányokat James Drummond gyűjtötte 1848-ban. Azt gondolják a szakemberek, hogy elsősorban nektáron élő madarak porozzák be.
A Franklinia alatamahát először John Bartram és fia, William figyelték meg. Georgia államban, az Altamaha folyó mentén egy kis Franklinia- ligetet fedeztek fel.. Barátjukról Benjamin Franklinról nevezték el.Bartramék magot gyűjtöttek és dugványt vettek, hogy a fát otthonukban, a pennsylvaniai Philadephiában kertjükben neveljék. Amikor 38 évvel később visszatértek, a Franklinia alatamahát már nem találták. De hála Bartramék erőfeszítésének, a faj létezik. A legutóbbi számlálás szerint több mint 2000 példány tenyészik a Földön. Legtöbb az USA-ban, de egész populációk vannak Európában, Kanadában és Új-Zélandon.A Franklinia alatamaha nagyon igényes növény. Sokszárú bokornak vagy kis fának nő meg. A levelei sötétzöldek, fényesek, 20 cm-esre is megnőnek. Ősszel lombja narancs, vörös és lila színűvé válik. Fő vonzerejét nagy, krémfehér virágai adják, melyek átmérője 6-12 centiméter. Szirmai viaszosak, porzószálai aranysárgák. Illata édes, a narancsvirágéhoz hasonlít. Viszonylag hosszan virágzik, júliustól az első fagyokig.Magról szaporítható. A sikeres termesztők fájukat online regisztráltatják a Franklinia Számlálásnál, amelyet a philadephiai Bartman’s Gardenben vezetnek.
Terebélyes fája kb. 6 méter magasra nő meg. Kérge szürkésbarna, sima idővel szögletes lemezekre töredezik.
Virága fehér, ötszirmú, kb. 5 cm-esek. Tavasz végén, nyár elején nyílik. Termése körtealakú, a tetején az elszáradt csészével. Méretük kb. 3 centiméter. Termése ehető, de csak akkor finom. ha már a dér megcsípte. Hazája Délnyugat-Ázsia és Délkelet-Európa. Nálunk is kapható.
Alacsony növésű, örökzöld fa. Sima kérge szürkésfehér. Virágai magányosan nyílnak. Jellegzetes alakú termése a kínai konyha nevezetes „öt fűszerkeverék”-ének egyik alkotórésze. A leveléből és a terméséből nyert illóolaj nemcsak fűszer, hanem gyógyszer is, de a kozmetikai ipar is felhasználja szappanok, hajolajak és parfümök illatosítására.
A mandarinkalap virágai téglavörösek vagy narancsszínűek(ritkán sárgák). Ezt a nevet pedig azért kapta, mert a kínai szalmakalapra emlékeztet a szétterült csészéje, amely 2-3 cm széles. A pártacső vékony, meghajló. Kezdetben cserje termetű, később akár 10 méter magasra is megnőhet. A mandarinkalap olyan növény, amelynél a cserje és a lián közötti elhatárolás különösen nehéz feladat. Olykor még csüngő ágú faként is látható.
A fenyők világában előkelő helyen állnak az araukáriák. Létezik egy úgynevezett araukáriavonal, amely Dél-Amerikám, Dél-Afrikán és Ausztrálián át húzódik. A növény egyik mutatós faja a chilei araukária.
Az ausztrál bennszülöttek mitikus fájáról van szó, melynek nőivarú toboztermése az egyik legjobban becsült „diófélét” szolgáltatja. A 30 centiméter hosszú és arasznyi széles tobozok a mandulánál jóval nagyobb, hozzá hasonló ízű magokat rejtenek. A bennszülöttek által „bunyabunyafenyőnek nevezett, hatalmas méretű fa termését több napos ünnepség keretében szüretelték. Ekkor a törzsek mindegyike felfüggesztette a harcokat, és átmeneti békét kötöttek egymással, hogy a keleti part hegyei közé vonulva - ahol e növény eredeti élőhelye volt- együtt szüretelhessenek. Egy-egy fa tulajdonjoga apáról fiúra szállt. A magokat főzve, sütve fogyasztották, vagy szárítva lisztté őrölték.
Mivel fenyő fája házak és hajók építésére is nagyon alkalmasnak bizonyult, hatalmas erdőségeket irtottak ki a fehér telepesek. Épp emiatt mára már védett növénynek nyilvánították.
Rejtett életüket télen feladják. Az erdőkben rovarokra, pókokra vadásznak. Vékony, magas hangjuk van. Fészküket mohából és fűből építik és a fenyők ágvégére függesztik. Európában, Észak-Afrikában, Közép-Ázsiában, Japánban élnek. Hazánkban szórványosan költenek, de gyakori téli vendégek.
Sárkánygyümölcsek is nevezik, de van aki eperkaktusz vagy pitaya néven ismeri. Puha pikkelyekkel borított fuksziarózsaszín héja is különlegessé teszi.
A belseje is váratlan látványt nyújt: húsa teljesen fehér, puha, tele van fekete magokkal; olyan, mint egy albino kivi. Édes, kellemes, a kivihez hasonló íze van, de kevésbé erőteljes. Ezt a C –vitaminban gazdag gyümölcsöt nyersen fogyasztják, önmagában, gyümölcssalátákban vagy sörbetben.
Az Omanban találhatóK, különleges látványt nyújtó Mughsayl „szellőzőnyílásai” érdekes természeti jelenségek, amelyekhez komor legenda és érdekes mítoszok fűződnek.
