A TERMÉSZET VILÁGA

Izland délkeleti részén, egy geotermikus völgyben több mint félszáz forró vizű forrás, sokszínű iszaptócsa mellett két gejzír is működik: a Geysir és a Strokkur. A Geysir működése a 20. század elején megszűnt. 2000-ben azonban egy földrengés újra élesztette, de ma már csak rendszertelen időközönként tör fel.A Geysir kisebb szomszédja a Strokkur, kb. 10 percenként örvendezteti meg a közönséget egy-egy 20-30 méteres vízoszloppal. A látogatók szeme előtt türkizkék vízbuborék emelkedik ki a gejzírből, és látványos, fehér gőzfelhőt lök ki magából.

A Geysir- vidék fennhatósága változatos történelemre tekint vissza. Eredetileg egy helyi farmer volta terület tulajdonosa, ő a James Craig nevű whiskytermelőnek adta el 1894-ben. Craig magas kerítéssel vette körül a területet, és a látogatóktól, akik meg akarták tekinteni a gejzíreket, pénzt kért. Egy évvel később viszont már nem akart foglalkozni a befektetéssel, és odaajándékozta egy barátjának, E. Craignek, aki megszüntette a belépti díjak szedését. A terület végül Sigudur Jonasson filmrendező tulajdonába került, aki örök időkre az izlandi népnek adományozta.

A koronásdaruk mocsaras területek lakói. Nagyobb rovarokkal, békákkal, magvakkal, növényekkel táplálkoznak. Nehézkesen repülnek. Gyakran pihennek a fák ágain. Fészküket nádból, sásból, fűből építik meg. Dél- Afrika a hazájuk. Jellegzetességük a tollkorona, a piros toroklebernyeg, a fehér szárnyfoltok, a hosszú tollak a nyakon és a mellen.

Ha Long-öböl Vietnamban, a Quang Ninh tartományban található, 170 km-re van a fővárostól.A legenda szerint a Ha Long- öbölben (a „Leszálló sárkány öblében”) található megannyi elszórt szigetet sárkányok hozták létre, melyek Vietnámot védelmezték az ellenséges seregek támadásai ellen. A kevésbé meseszerű megközelítés szerint a területet egykor mészkőhegyek borították, melyeket folyók és beomlott barlangok tagoltak, az így létrejött karsztos felszínt pedig utóbb elöntötte a tenger. Az erózió folytatódott így a szigetek ma már a vízből kiemelkedő gigantikus szobrokra hasonlítanak. Némelyikük 12 méter magas csirkét formáz, a másik 9 méter magas guggoló békára emlékeztet, mások pedig óriási füstölőre vagy egyiptomi piramisra hasonlítanak. Sok barlang, üreg, sziklaboltozat található erre. Ha Long-ot gyakran a világ nyolcadik csodájaként emlegetik. 1995 decemberében az UNESCO a "világörökség részének" nyilvánította.

A területen 170 korallfajt azonosítottak. A növényvilágban az egész Földön sehol másutt elő nem forduló fajok találhatók, például mint a Halong legyezőpálma. Itt él a világ egyik legveszélyeztetettebb főemlőse, az aranyfejű langur. Az erőfeszítések ellenére a fajt a vadászat a kihalás szélére sodorta.

A mocsarak és a rétek lakói a pajzsoscankók. Férgekkel, rovarokkal, magvakkal táplálkoznak. Nyáron a kifejlett hímek „fülpamacsot” és hatalmas tollgallért növesztenek, amelynek színe változó: lehet fehér, vöröses, vörösbarna, kékes vagy fekete. Násztollazatát hangulatának megfelelően felborzolja vagy lesimítja a madár. Télen eltűnik a díszes tollruha. A tojó egész évben szürke-barna pettyes, ezért télen a hímhez hasonlít, de lényegesen kisebb termetű. Nyáron, amikor a hím díszes tollazatot visel, könnyű megkülönböztetni a nemeket.A fészkeiket fűvel bélelt talajmélyedésbe rakják, ott, ahol elég magas a fű.Hazánkban nagy tömegben vonulnak át. Európában, Észak-Szibériában, Alaszka egy részén költenek. Európában, Afrikában és Dél-Amerika egyes részein telelnek.

 A kvézál Közép-Amerika őserdeiben élő madár. Testhossza a farktollakkal együtt kb.64 centiméter. Színjátszó tollazata még különlegesebbé teszi, a nappali fény változásai szerint hol zöldnek, hol pedig kéknek tűnik. Öreg fatörzsek után kutat, azokat kitisztítja, aztán ott készíti el a fészkét, amelybe egy vagy két kék színű tojás rak. Gyümölcsökkel, rovarokkal táplálkoznak.A kvézál fogságban elpusztul, megöli magát, bizonyára ezért vált a szabadság szimbólumává. Ez a gyönyörű és ritka madár Guatemala nemzeti jelképe. A helyi valuta ugyancsak az ő nevét viseli.A legenda szerint a kvézál az egyik maja királynak volt állandó kísérője.Az indián mitológiában a teremtő istenhez kötődik.

Bulgáriában, Várnától 18 km-re titokzatos kövek, oszlopok sokaságára bukkan az arra járó. Ez a Kő- erdő, melynek „fái” különböző méretű kőoszlopok, némelyike a 6 métert is eléri. Valamikor 50 négyzetkilométer területet foglaltak el, számuk ma már kevesebb, mert egy részüket elhordták az emberek. További furcsaság az is, hogy ezek a kőoszlopok belül üregesek.A Kő -erdő keletkezéséről sajnos nem tud senki semmi biztosat, amióta megtalálták őket találgatások, feltételezések, elképzelések sokasága született. Egyik elmélet szerint a tenger homokkőréteget, majd arra mészkőréteget rakott le, aztán a csapadék az idők folyamán kioldotta a mészkövet, majd a szél, az eső tovább koptatta, formálta őket.Egy másik magyarázat szerint a mikroorganizmusok a homokhoz tapadva megszilárdultak, így oszlopok alakultak ki, melyek alulról fölfelé növekedtek. A metángáz, amely a tengerfenékről tört fel, üregessé tette őket.Azt is állítják a kövekről, hogy gyógyító hatásúak.

 A képen a kert tulajdonosai láthatók.  A kert Angliában van.

Hímjeik tavasszal a nádszálakon, bokrok hegyén hallatják háromtagú trillájukat. Télen más madarak társaságában felkeresik a szántókat. Rovarokat, magvakat gyűjtenek a talajon. Fészküket a víz közelébe a talajra vagy egy bokor aljára építik.Hazánk gyakori fészkelő madara. Nyugat- Európától Japánig költenek. Egyes populációik télen melegebb vidékekre költöznek.

Ez a kaktusz egyfajta kúszónövény, melynek törzse fák törzsére vagy bármilyen más támasztékra kapaszkodva törekszik a nap felé. Általában csak 3 cm széles, de több méter hosszú. A tű alakú tövisei 0,5-1,2 cm hosszúak, és nem különösen látványosak. Mialatt a virágzásra várunk, megfigyelhetjük, hogy a finom fehér szőrökkel fedett bimbó az areolából miként fejlődik ki.

A virágok éjszaka nyílnak, ez az oka közismert nevének is: „éj királynője”. Ennek a fajnak a pontos származási helye nem ismert. Mostanra számos trópusi és szubtrópusi országban vált természetessé, ahol kertekben és parkokban nevelik szép virágáért. Kaktusztermelők szárdugványról szaporítják. A termesztésben viszont ritkán éri el a kifejlett méretet. Ennek oka legtöbbször az, hogy kisebb edényekben nevelik, pedig nagy helyigényű ez a kapaszkodó kaktusz.

Socotra szigete  Afrika és Jemeni Köztársaság déli partja közelében fekszik, ez utóbbi közigazgatási részeként. A sziget az emberiség történelme során a világtól gyakorlatilag elzárva létezett, főként a szélsőséges természeti viszonyok miatt. Ilyen például az áprilistól októberig fújó délnyugati monszunszél, amely szinte lehetetlenné teszi a közlekedést. Legjellemzőbb része a krétakori mészkőfennsík, a gyakran felhőkbe burkolózó Haggif masszívum, Socotrát ez a felhőzóna élteti, a sziget egész területén biztosítva a felszín alatti és a felszíni folyóvizek meglétét. Socotra igazi botanikai kincsestár, máshol már letűnt fajok múzeuma. A sziget értékes növényvilága közül a leghíresebb a jelképszerű sárkányvérfa. Ez a magas ernyő alakú fa a térség cserjés-bozótos és füves területein nő. Nevét arról a vörös nedvről kapta, amely kérgének repedéseiből szivárog. Ezt a növényi nedvet nagy becsben tartotta az ókori világ. antiszeptikus sebkenőcsöt készítettek belőle.

A selyembokor (Asclepias curassavica) kétszikű évelő növény vagy félcserje, legfeljebb 120 cm magasra nő meg.Előfordulása trópusi éghajlatú területeken, őserdőkben jellemző. Őshazája Dél-Amerika.A növény minden része bőségesen tartalmaz tejnedvet, mérgező. Csupán egy lepkefaj hernyói falják leveleit.A laza, tőzeges, tápanyagban gazdag talajt kedveli. Nem bírja a szárazságot. A növény magról szaporítható. Dísznövényként is elterjedt, de néhol gyomnövénynek tekintik.

A mirtuszdió cserje vagy legfeljebb 6 méter magasra megnövő fa. Virága 3-4 cm átmérőjű, közepén nagyszámú kárminvörös porzói ecsetszerűen helyezkednek el. Közülük a hasonló bibeszál emelkedik ki, ez valamivel hosszabb és vastagabb, mint a porzószálak. A 4 kárminpiros szirom visszahajlik, a fonákjuk színe fehér.Az 5-7 cm-es termése kissé hosszúkás ha beérik, akkor vörösesbarna színű.. A csúcsán koronaszerűen maradnak meg a csészelevelek. A mirtuszdió íze savanykás, illata az ananászra emlékeztető. Többnyire nyersen fogyasztják, de Dél-Amerikában, az őshazájában lekvárt is főznek előle. Gyakran termesztik a Földközi-tenger mellékén is.

Az inkább növekvő sziklára emlékeztető, semmint növényre hasonlító sörtéstobozú fenyő (másutt simatűjű szálkásfenyőnek nevezik) a leghosszabb élettartamú fa a bolygónkon. A ma élő példányok majdnem 5 évezredet éltek túl barátságtalan környezetben, 3048-3352 méter tengerszint feletti magasságban, a White Mountainsben, a Sierra Nevadától keletre. Az érintetlen, holdbéli tájon fiatal fák tenyésznek, ágaik tüskékbe burkolóznak és gazdag gyantatartalmú, tüskés tobozaik friss fenyőillatot árasztanak. Ahogy idősödnek, az elemek beszedik a vámot: századról századra koptatják, csiszolják, polírozzák a legszívósabb példányokat. Ebben rejlik a fenyők hosszú életének titka: mivel ezek a legkeményebb környezetben, így nagyon lassan nőnek, ennek következtében fájuk rendkívül sűrű. Amikor ezek a famatuzsálemek végül elpusztulnak, lepusztult maradványaik újabb ezer évig vagy még tovább állnak, míg végül a szél és a jég elhordja őket. A fenyők kulcsszerepet játszanak a múltbeli klímaváltozások megértésében. Az élő és az elpusztult fenyők évgyűrűi lehetővé teszik a változások 9000 évre visszamenő összeállítását. A munka úttörője dr. Edmund Schulman volt, aki először figyelt fel a fenyők meghökkentő élettartamára. Mivel az egyik évről a másikra bekövetkező klimatikus eltérések elkülöníthető mintákat hoznak létre a fa növekedésében, amely megfigyelhető a törzs keresztmetszetén, ki lehet következtetni a viszonylagos múltbeli növekedési feltételeket.Schulman fölismerte a fenyők e témában való jelentőségét. Egy kis erdő viseli a nevét, amelyben az első 4000 évesnél idősebbre datált fa található.

Bertalan, az apostol indiai útja során találkozott először a selyemmirtusszal (Lagerstroemia indica), és feltehetően az ő révén jutott a növény a mediterrán régióba, ahol díszfaként tartják számon.A cserjés és fás növekedésű, Szent Bertalan fájának is nevezett selyemmirtusz, augusztus végén, Szent Bertalan napja környékén van virágzása teljében. Fodros szirmokból álló virágai lehetnek fehérek, pirosak, rózsaszín, bíbor árnyalatúak. Méltó párja a leandernek. A selyemmirtuszt csak ritkán támadják meg a kártevők.

Hegyes bóbitájuk és lágy, trillázó hangjuk jellegzetes. Főként a fenyvesek lakói. Rovarokat, magvakat, bogyókat esznek. A korhadó fába üreget vájnak és ebbe  építik csésze alakú fészküket. Európa nagy részén megtalálhatóak, hazánkban azonban ritkán költenek.

Az Észak-Chilében lévő beltenger vize az évmilliók során elpárolgott, és kősó mezők bukkantak elő a tájban. Ez a hatalmas síkság Chile legnagyobb sólerakódása, krétakori, szürke gipszmezőket tartalmaz, és lagúna méretű felszíni vizekkel tarkított. A régió szélsőséges sótartalma és a kíméletlen sivatagi nap ellenére egyedülálló mocsárhálózata meglepően változatos állatvilágot tart el, a chilei flamingóktól és az andoki ludaktól kezdve a háziasított lámákig és vad őseikig, a guanakóig. A csontszáraz levegő annyira kevés lebegő részecskét tartalmaz, hogy szélcsendes napokon a látási viszonyok szinte tökéletesek, ami lehetővé teszi, hogy a látogatók tisztán keresztülláthassanak a 80 km széles síkságon.

A rózsalepel (rhodochiton) Közép- Amerikából származó kúszónövény, a tárogatófélék családjába tartozik. A harang alakú fellevelek közül csüngnek alá a mélybordó, csaknem fekete, bársonyos szirmok. Bimbós állapotban igencsak bizarr látványt nyújtanak.A virágzás nyár elejétől október végéig tart, ezután érleli a növény a gömbalakú magtokokat.A rózsalepel évelő növény. Idehaza újdonságnak számít. Mexikóban kerítésekre és házak falára futtatják fel. Napfénykedvelő növény. 10-15 fokos hőmérsékletű, világos helyiségben, mérsékelt öntözéssel átvészeli a telet.

Az Amazonas-medence és a vele határos területek lakóinak egyik legfontosabb haszonnövénye a barackpálma-fa.

Törzse hosszú tüskékkel sűrűn borított, köztük keskenyebb tüske nélküli gyűrűk láthatók.

Virágai ágas virágzatokban fejlődnek, amelyek a levelek között erednek, később azonban csüngők. A virágzatok murvalevele tüskés.

A halványsárga, lisztes terméshúst órákig tartó főzéssel lehet csak élvezhetővé tenni. A termés bőven tartalmaz keményítőt, és ezáltal liszt előállítására valamint egy alkoholos ital erjesztésére is alkalmas.

A fa törzse rendkívül kemény tüskéit nyílhegyként használják. a levélnyél rostjaiból kötelet csinálnak. A Bactris nemzetség kereken 240 fajából másokat is használnak hasonló célokra.

Az orchideák mérhetetlenül változatosak, ennek ellenére nem lenne könnyű sok olyan növényt találni, amelynek virágai felülmúlnák szépségükkel a Dendrobium harveyanum káprázatos , hosszú fodrokkal szegélyezett, sárga szirmú, kerek ajkú virágait. Az ajak torkában egy sötétsárga folt helyezkedik el. A virágok sajnos nem valami hosszú életűek. Áprilistól júniusig nyílnak. Thaiföldről, Burmából és Vietnamból származnak.

 

Az Új-Zélandban honos fa népies neve: pohutukawa (maori nyelven). Karácsonyfának pedig azért nevezik, mert december végén nyílnak hosszú, kárminvörös, porzószál köteget alkotó virágai. A fa legfeljebb 20 méter magasra nő meg, kultúrában gyakran cserjeként nevelik. A növény a mirtuszfélék családjába tartozik. Vastag, örökzöld levelei vannak.

 

A víz közeli, nyílt térségek élénk, rovarevő madarai. Gyakran házak közelében költenek. Csésze alakú fészküket talajmélyedésekbe építik. Hazánkban gyakori fészkelő madarak. Európában, Ázsiában, Afrikában, Alaszkában élnek.

A pávaszemes tigrisvirágot(Tigridia pavonia) 1785-ben honosították meg Európában. Nagy, különleges virága van. Júliustól szeptemberig nyílik. Az 50 cm hosszú lándzsás levelek legyezőt alkotnak. Nőszirom alakú virága lapított, színe narancssárga, sárga, rózsaszín, piros vagy fehér. Közepe foltos. Szárai 0,8-1,25 cm magasra nőnek.

Dél-Afrikai eredetű faj, amelyet 1878-ban honosítottak meg Európában. Az Eucomis  bicolor világoszöld virágokat hoz. Murvalevelei bordóval szegélyezettek. Nyár végén nyílik.

A Kárpátok fő gerincén túl az ún. Kárpátkanyar külső vonulatai alacsony dombságokká szelídülnek. Buzau környékén a homokkődombok között különös, holdbéli táj fogadja a látogatót. Amíg a szem ellát, egyhangú környezetből néhány méteres sárkupacok emelkednek ki. Központi csúcsuk kis méretű kráter, amelybe homokkal, agyaggal kevert víz, sár, iszap fortyog, egyes helyeken folyamatosan, máshol szabályos vagy bizonytalan időközönként, a mélyben lévő erők szeszélyei által befolyásolva. A Buzau környéki képződmények „hideg vulkánok”. Ez azt jelenti, hogy fortyogók nem a Föld belső hője és a magma ereje által táplált vulkáni utóműködés jellegzetes megnyilvánulásai, hanem Románia legkiterjedtebb kőolaj- és földgázmezője alól, a tektonikus repedések mentén feltörő gázok által kialakított formák, melyeknek semmi közük nincs a valódi vulkáni jelenségekhez. A terület Brassótól 2-3 órás autózással érhető el.

Trópusi eredetű, évelő növény (solanum muricatum). Termése a vetés esztendejében szüretelhető. Formája kerek vagy kissé ovális, az oldalán lila színű csíkok vannak. A pepino  héja vékony akárcsak a paradicsomé. A gyümölcs belseje vajszínű, íze édeskés, a sárgadinnyére hasonlít. Akkor a legfinomabb, ha a leszedését követően még 1-2 hétig hagyják érni. Magjai egészen aprócskák.