A röpképtelen sisakos kazuár az őserdő egyik legérdekesebb madara. Kihegyezett fekete tollai, arcának és nyakának különleges kék bőre, élénkvörös toroklebernyegei, s a fején bukósisakként meredező szarubúbja bizarr külsőt kölcsönöz neki. Emellett félelmetes is, mert erős lábaival fájdalmas rúgásokat tud kimérni, amit még veszélyesebbé tesznek lábujjának tőrszerű karmai, a madár viselkedése pedig ugyancsak illik fegyverzetéhez. Ha egy kazuárt sarokba szorítanak, akkor az támadni fog. Egymással szemben sem sokkal figyelmesebbek: szívesebben vannak egyedül, és elijesztik, messze üldözik az idegent. Van azonban a hímeknek egy gyengéd oldaluk is: amikor a nőstény lerakta a tojásait, a hím útjára engedi, hogy új párt keressen magának, és ő kotlik tovább a tojásokon hét héten keresztül, amely idő alatt enni vagy inni szinte alig hagyja el a fészket. Aztán szeretettel gondoskodik a fiókákról akár egy évig is, tollai alá veszi őket, megmutatja nekik, mi az ami ehető, sőt nagyobb gyümölcsöket falatnyi darabokra aprítja. A hím mindenkor éberen figyel a veszélyre, és elüldözi a ragadozókat. Ám ennek a gyengéd szülői gondoskodásnak is véget kell érnie valamikor. Amikor a fiatalok már körülbelül egyévesek, apjuk újra a régi lesz, agresszívvá válik utódaival szemben, és elüldözi őket az erdőbe.
Ajánlott bejegyzések: