A jánoskenyérfa az egyiptomi, majd a keresztény kultúrák kísérője volt. Elnevezése régi legendát idéz: Szent János a pusztában termésével tengette életét.Édeskés termését nem csak az emberek, de az állatok is szívesen fogyasztották. Még a századfordulón is híresek voltak a ciprusi jánoskenyerek. Olyan sok cukrot tartalmaztak, hogy a sajtolással kapott édes nedvet cukor és méz helyett ételek ízesítésére használták. Sűrű levével, a Kaftan-mézzel a különleges ciprusi borokat is édesítették. Sok apró, egyforma magját a középkori aranyművesek súly helyett használták. A jánoskenyér, a gyermekek csemegéje lassan feledésbe merül. Apáink dicséretét már alig-alig érdemelnék ki a hozzánk érkező kemény, alig édes termései.Szubtrópusi örökzöld fa. Kis-Ázsia, Szíria területein honos és vadon tenyészik a Földközi tenger vidékén. Napjainkban ezeken a helyeken él a legnagyobb mennyiségben.
Terméseket csak teljesen éretten szedik. Éréskor a hüvelyek sötétbarnák, kemények, gyengén illatosak. Húsuk kellemesen édes. Természetes formájában, esetleg reszelve – a kemény magok eltávolítása után fogyasztható.Magjainak csíraszövetéből a cukorbetegeknek lisztet készítenek.A mediterrán vidékekről hazánkba jutó termések általában gyenge minőségűek, gyakran magról nőtt fákról származnak, nem nagyon hasonlítanak a régi idők sokat emlegetett jánoskenyereihez. Tápláló tulajdonsága mellett a szentjánoskenyérnek gyógyító hatása is van. Egyes vidékeken köhögés, rekedtség ellen gyógyszerként is fogyasztották.
Ajánlott bejegyzések: