A bors az egyik legismertebb fűszerünk. A görög-római idők óta óta Európában ismert.
Hazánkban csak a középkorban kezdett elterjedni a királyi és főúri konyhákban.
Fekete bors esetében borsszemeket zölden, még éretlenül szedik le, és néhány napig fermentálás céljából állni hagyják. Ezután szétterítve addig szárítják a napon, ameddig a szemek meg nem ráncosodnak és barnásfeketére nem sötétednek. Ez a legcsípősebb változat.
A zöld borsnál még zöld, éretlen bogyókat megszárítják, vagy sóban, illetve ecetes-sós lében konzerválják. Ennek aromája a legintenzívebb, de szinte egyáltalán nem csípős.
A fehér bors: borsszemeket röviddel a pirossá érés előtt szedik le a cserjéről. A kis bogyókat zsákba teszik, és nyolc napig vízben áztatják, majd eltávolítják bőrüket és kiteregetik őket. Ha megszürkültek, ismét megmossák, majd addig szárítják őket a napon, amíg sárgásfehérek nem lesznek. Kevésbé csípős és a fekete borsnál enyhébben aromás, zamatos.
.jpg)
A piros bors - vagy rózsabors Braziliában, Peruban őshonos borsfa termése.
Ajánlott bejegyzések: